Monthly Archives: április 2019

Föld napja alkalmából rendezett akadályverseny

Megyei Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny Varbó

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében került megrendezésre 2019. április 04-én Varbó településen a megyei ifjúsági katasztrófavédelmi verseny.

Ezt egy helyi verseny előzte meg, mikor online mérettetett meg tudásunk. Az időkorlátos teszt eredménye alapján első helyezett lett iskolánk csapata. Ennek következményeképpen  vehettünk részt a megyei versenyen.  Itt már gyakorlati tudásunk bemutatására is sor került.

Menő menza és Szlovák nap

Minipolisz Játszóház

2019.04.12-én iskolánkból 27 tanuló és 3 kísérő pedagógus Budapesten a Minipolisz Játszóházban töltött el egy felejthetetlen, szép délutánt. Gyermekeinknek egy olyan különleges élményben volt részük, ahol játszva ismerkedhettek meg a felnőttek világával. Egy kis időre belebújhattak a felnőttek bőrébe és megvalósíthatták álmaikat. Érdekes, látványos és sokrétű programban volt részük. A gyerekek nagyon élvezték, minden feladatban részt vettek.

Digitális témahét

Iskolánk diákjai az idei tanévben is tevékenyen vettek részt a Digitális Témahéten. Április második hetében az algoritmikus gondolkodás elsajátítását segítő, játékos programozási feladatokkal valósítottuk meg a projektben kitűzött célokat.